A Vadcseresznyefa és a gyertyánfa-csemete

Annyi minden van, ami az utazó szemét ámulatba ejti! Tiszta hegyi források, mélyzöld erdők, a minket körülvevő harmónia. És amikor már azt hinnénk, hogy semmi sem lephet meg minket, akkor elérünk a vadcseresznyéhez és a gyertyánfa-csemetéhez. Két fa, amelyek sorsa, bár látszólag különböző, mégis olyan harmóniában fonódott össze, amely óhatatlanul két szerelmest juttat eszünkbe. Mintha ugyanabból a gyökérből nőttek volna, a két fa évtizedek óta itt áll, egy szerelmi történet tanújaként, amely legyőzte az időt és a nehézségeket.

Az árnyékukban ülve mintha hallanánk, ahogy kedves szavakat suttognak, vagy visszaemlékeznek azokra az évekre, amikor együtt nőttek fel, együtt rázták le a lombokat, élvezték a tavasz zöldjét, vagy együtt hallgatták a madarak énekét. Örökre itt maradnak, egyesülve, az idő rajtunk keresztül történő múlásának tanújaként, a harmónia szimbólumaként, amelyet meg kell őriznünk. Ezek a szeretet keresésére buzdítanak, bármennyire is különbözőek vagyunk! De a vadcseresznyefa és a gyertyánfa-csemete nemcsak a szerelmet szimbolizálja, hanem azt az életet is, amelyet a sólyomkővári szlovákok éltek, a természettel harmóniában lévő életet. A háztartások közötti nagy távolság, a hosszú utazások, amelyeket a helyieknek meg kellett tenniük a szükséges dolgok beszerzése érdekében, és a kissé elszigetelt élet arra késztette az itteni szlovákokat, hogy a természetben találják meg önmagukat, és szoros kapcsolatot tartottak fenn természeti környezetük elemeivel.

Ez a természet olyan volt számukra, mint egy második= otthon. A hely, amely biztosította számukra az élet szükségleteinek egy részét (vadhús, fa az építkezéshez és a tűzrakáshoz), menedéket nyújtott a nehéz időkben, az erdő az emberek számára a földi paradicsom szimbóluma maradt, ahová az emberek elmenekülhetnek, hogy megtalálják önmagukat. A természet arra inspirálta az embereket, hogy házaikat, szerszámaikat és háztartási tárgyaikat virágmotívumokkal díszítsék; hogy történeteket, dalokat és verseket írjanak az ember és a természet kapcsolatáról. Sok ilyen dal van, amelyek a mai napig szájhagyomány útján keringenek Sólyomkővár szlovák eközösségében. Az egyiket az alábbiakban papírra vetettük:

Virágzott a hárs, virágzott a boróka

[:Virágzott a hárs, virágzott a boróka,

Virágzott a rózsa:]

[:Ha nem akarsz engem, nem szeretsz engem

Mondd meg azonnal:]

[:Ha nem akarsz engem, nem kedvelsz engem

Még csak nem is szeretsz engem:]

[:Én éjjel nem alszom, mert rád gondolok.

Te mások után mész:]

[:Nem akarlak, és nem szeretlek,

Még csak nem is kedvellek:]

[:Mert rossz vagy, táncolsz reggelig

Ezért nem kedvellek. :]